Álmos legendája – A Sopron Balett előadása

Álmos legendája

2017. március 26. (vasárnap), 1900

 

A történet lineáris cselekményvezetéssel Emese álmától Álmos életének bemutatásán át Árpád és a magyarság Kárpát-medencébe való bevonulásáig tart, s persze áthallásos a mai néző számára is, hiszen születésével minden nemzedék új honfoglaló. Az alkotás zenéjét Szarka Gyula, a Ghymes együttes Kossuth-díjas vezetője komponálta, dalszövegeit pedig Szálinger Balázs Jószef Attila-díjas költő írta. A táncműben a Sopron Balett Harangozó-díjas vezetője, Demcsák Ottó nem egy színes magyar őstörténeti tablót akar színpadra állítani, hanem a szakrális világ bevonásán keresztül a magyar néplélek ősi rezdüléseit kívánja megmutatni a táncművészet eszközeivel. (Forrás: www.sopronszinhaz.hu)

 

Az alkotók gondolatai:

 

Szarka Gyula, Kossuth-díjas zeneszerző, énekes, gitáros így fogalmazott: Demcsák Ottó ötlete, az általa felvázolt történet, a tánc mint formanyelv különlegesen inspirálta őt. Szerinte Álmos, a róla fent maradt mítoszok, a magyarság eredetballadái mind példaként és tanulságként szolgálnak a hűségről, összefogásról, kitartásról. A zenemű dallamvilágát meghatározzák a régi népi hangszerek, a síp és a dob. Alapként a sámándob ősi rezgése, ritmusa adta meg a 12 dal hangulatát mai, modern megszólalásban, szólóénekesek és kórus közreműködésével.

 

Demcsák Ottó rendező-koreográfus, Harangozó-díjas táncművész, a Sopron Balett vezetője elmondta:  a legfőbb célja az volt, hogy bemutassa a magyar nép lelkét. Mindazt a szenvedélyt, szabadságvágyat, őszinteséget, természethez való ragaszkodást, a hitet, a közösséghez való tartozást, amely jellemző ránk. A táncmű nem állásfoglalás a témában, hiszen a magyar őstörténetről számtalan vita folyik a mai napig. Ő a fennmaradt kevés írásos nyom és a mítoszok, legendák szárnyán keresztül szeretné Álmos történetét bemutatni a születésétől Árpád és a magyarság Kárpát-medencébe való bevonulásáig, a főhős áldozatvállalásáig.

 

Jegyár: 4.000 Ft
Tatabánya Kártyával: 3.600 Ft

 

Elővételben (március 19-ig): 3.000 Ft

 

 

 

Erre a rendezvényre az ITT felsorolt utalványokat, Cafeteria- és SZÉP kártyákat fogadjuk el.

Csatolt galéria: 2017.03.26. - Álmos legendája (Sopron Balett)

A *-gal jelölt mezõk kitöltése kötelezõ!