Bronzvasárnapi közös várakozás a Misztrál együttessel

A várakozás zsoltára címmel a Misztrál együttes és Sudár Annamária előadóművész mutatja be közös műsorát 2013. december 8-án, 18 órakor A Vértes Agorájában.

–        A Misztrállal, a nagymarosi Regejáró Misztrál Fesztiválok elindulásakor ismerkedtünk meg. Kik azok, akik elindultak, milyen céllal, és hova jutottak el?

–        Majdnem kamasz srácok voltunk még, amikor elkezdtünk együtt muzsikálni, de azt már akkor is tudtuk, hogy mi úgy szeretnénk verseket énekelni, hogy kivegyük ezt a műfajt a skatulyából, azaz, hogy ne a műfaj megkövetelte valamiféle elvárások, hanem mindig csak az adott szöveg határozza meg a „zenei köntöst”. A napokban jelent meg a 11. nagylemezünk, melyen Babits Mihály költeményeit énekeljük. Külön öröm számunkra, hogy ez a lemez bakeliten is megjelenik a CD mellett. Míg a zenei felvételek mindinkább a digitális letöltő oldalakon keresztül jut el a hallgatókhoz, mi megpróbálkozunk egy analóg hordozóval is, miközben a lemez anyaga megtalálható a digitális világban is. A verszenénk ehhez hasonló: megpróbálja megőrizni a költemény értékét úgy, hogy közben a 21. század emberéhez is szól.

–        Magyar klasszikusok és kortárs költők, reformátusok és pálosok. Sokszínű a Misztrál zenei világának tartalma. Mi határozza meg, hogy mikor, milyen világban merülnek el?

–        Ez változó. De az elmúlt időszakban a felkérések is segítették azoknak a költőknek kiválasztását, akiknek a verseivel dolgoztunk. Az elmúlt évek során már több alkalommal szerettünk volna készíteni egy olyan lemezt, ami semmilyen koncepcióra nem épít, hanem egyszerűen az összegyűlt dalok gyűjteménye, de mindig jött valami olyan felkérés, ami elnapolta ezt a munkát, s nagy kihívást is jelentett az együttesnek. Most befejeztük a Babits lemezt. Az utolsó „vegyes” lemez, az Ösvény 2002-ben jelent meg, így lehet, hogy a következő ismét hasonló lesz.
Talán az elmondható, hogy a Misztrál színes zeneisége abból fakad, hogy öten írunk zenét versekhez, s mindannyian kicsit máshogy tesszük ezt. Más szempontok szerint választjuk, még egy-egy költő esetében is, a verseket, így egy-egy lemez végén összeálló zenei ív sok esetben még nekünk is meglepő.

–        A Misztrál együttes 2012-ben átvehette a Magyar Művészetért Díjat. Ez a mérföldkő – ha nevezhetjük annak – milyen összegzést és terveket jelent az együttes számára?

–        Igen, nagy örömmel vettük át a díjat. Megtiszteltetés, hogy ránk gondoltak annak odaítélésekor. Az addigi 15 évünk összegzését a kuratórium végezte el, s ítélte oda a díjat. Nekünk mérföldkő minden díj, amit kaptunk, s iránymutató, hogy jó úton járunk, de nem pihenőhely. Alapvetően azt csináljuk, amit előtte tettünk, s bízunk benne, hogy néhány év elteltével elmondják rólunk, hogy megérdemeltük őket.

–        Nem az első alkalom, hogy a Misztrál együttes előadóművésszel szövetkezik és felerősíti elkötelezettségét a költészet felé. Ugyanakkor tudjuk, hogy halhatatlan költőink verseit adják át nekünk, dalolják, zenésítik meg, tehát egyébként is a versek világában élnek. Mi határozza meg ezt a szövetséget?

–        A zene és a prózai előadóművészet társművészetek. Az egyik a másikat nagyon jól kiegészíti. Sudár Annamáriával már majdnem egy évtizede játszunk különböző, közös műsorokban (A várakozás zsoltára, Asperges me… Pálos évszázadok a történelem tükrében), s elmondhatjuk, nagyon jól működik ez a szövetség. Van közös estünk Dunai Tamás színművésszel, s az Asperges me… című műsorban Sudár Annamária mellett Oberfrank Pál a partnerünk.
A vers prózában teljesen másként hat, máshogy működik, mint zenével elmondva. Egyik előadási mód úgy segíti a másikat, hogy közben nem hagyja a hallgató figyelmét elkalandozni, hiszen állandó változás is történik a színpadon. Persze jó esetben ez elérhető csupán az egyik előadási mód által is, de nehezebben. De a legfőbb ok a szövetségre az, hogy jó együtt lenni a színpadon, s együtt átélni a pillanatban megszülető csodát.

–        Sudár Annamária előadóművész több közös műsor közreműködője, inspirálója. A Jékely Zoltán verse adta műsorcím – A várakozás zsoltára – egy olyan közös együttlétre invitál bennünket, amelyen az együttes várakozás elmélyíti a közeledő ünnep örömét. A versválasztásban nagy a felelőssége előadónak. Milyen belső iránytű vezéreli a versek kiválasztásakor?

–        Ez mindig más. Az adventi műsor összeállításakor – kilenc évvel ezelőtt – a mindannyiunk életében közös várakozás sokféleségéről, rétegeiről szerettünk volna beszélni, s arról, hogy ez nem független az Istenkapcsolattól, attól, hogy végső soron mindannyian arra várunk, ami hiányainkat betölti. A mi hitünk szerint ez Jézus, a megszülető gyermek.
Más esetekben – mint pl. a Weöres-műsorom vagy a másokkal közös tematikus összeállítások szerkesztésekor, mint a pálos műsor vagy a Szabó András előadóművésszel közös Mennyei poggyász című est a magyar nyelvről – a téma ugyanígy meghatároz. Természetesen fontos az is, hogy hangi és alkati adottságaim mit bírnak el, mire inspirálnak. Nagyon fontos a kollégák személye is, hiszen minden műsor közös gondolkodás, közös nagyszerű játék is. Nemrégiben 56-os műsort állítottunk össze Huzella Péterrel egy svédországi magyarokhoz szóló meghívás kapcsán. S érdekes volt megfigyelni, hogy az általa megzenésített Nagy Gáspár- és Zalán Tibor-versek hogyan kapcsolódtak az én próza- és versrészleteimhez. S mindig van egy pont, amikor azt érzem, hogy van egy felsőbb segítség is ebben a munkában.

–        Az előadóművész egyedül áll a színpadon, akkor is, ha egy együttessel közös műsorban lép föl. Az ádventi közös várakozásban talán nagyobb az elvárás is, de az együttlét ereje is.

–        Én úgy érzem, hogy a közös munkának épp az a lényege, hogy nem egyedül állok. Ezt úgy értem, hogy mindig csak akkor válik egésszé, teljessé a műsor, ha összesimul a zene és a próza, illetve a színpadon állók munkája. Ha a közönségnek nem arról van élménye, hogy ez vagy az a pillanat milyen volt, hanem az egészről, ha azt érzi, hogy az este vagy a műsor egészétől kapott valamit. S épp az emberi része fontos! Hogy mi, akik a színpadon állunk, egymásra tudjunk hangolódni, hogy ne pusztán „magunkat” adjuk, hanem részeivé váljunk valami sokkal többnek, mint néhány ember közös színpadi jelenléte. A Misztrállal sokszor lépek fel egyébként is, s úgy érzem, hogy velük ez nagyon jól működik.

 

Az ádventi vasárnap este Tatabányán, bizonyára a fellépőknek is töltekezés, mint ahogyan a közönség is ezzel a reménnyel várja Sudár Annamária és a Misztrál együttes fellépését.

Tóth Zsóka


A *-gal jelölt mezõk kitöltése kötelezõ!